""

A barcelonai illetőségű lap azt írja, a Barcelonánál immár letettek Thiago Silva megszerzéséről, ugyanis a PSG brazil csillagát igen komplikált lenne megszerezni egyrészt horribilis fizetése, másrészt hasonlóan magas kivásárlási ára miatt. 

Belső védőt azonban mindenképpen szerződtetni akar a gránátvörös-kék alakulat, amelynek az El Mundo Deportivo című lap értesülései szerint immár Daniel Agger a fő kiszemeltje a posztra. 

A katalán sportlap úgy tudja, a vörösök dán kiválósága hiába hangoztatta az utóbbi években többször is, mennyire szeret az Anfield Roadon játszani, sőt, ujjaira még a Pool jelmondatának, a You Never Walk Alone-nak a kezdőbetűit is rátetováltatta, ahogyan a lap fogalmaz, megőrül azért, hogy elhagyhassa a Mersey-parti klubot. 

Agger 2006 óta erősíti a Liverpoolt, melynek színeiben ez idő alatt 155 meccsen hét gólt szerzett.